Minőségi sírkövek rövid határidővel

A sírkövek története végigkíséri az emberiség történelmét. A régészeti ásatások alapján egyértelmű, hogy sírköveket már a kőkori emberek is állítottak, azonban ezek többnyire egyszerű kőtömbök voltak.

Később, a római és a kelta kultúrkörben jelentőségük már jóval nagyobb volt. A római sírköveken gyakran szerepeltek a nevén kívül az elhunyt tisztségei és hősies történetek az életéből. Ezzel szemben a kelta sírkövek nem tartalmaztak eleinte információt az elhunytról, és leginkább monolitokra emlékeztettek, azonban a kereszténység megjelenésével ez megváltozott. Ekkoriban terjedtek el a jellegzetes kelta kereszt formájú fejfák.

Mára több alapvető típust különböztetünk meg. Ezek a dupla vagy szimpla sírkő, az urnasírkő vagy a kripta. Mindegyik fajtából elérhetőek a hagyományos, megszokottabb darabok, illetve az egyedi igények szerint készültek is. A típust leginkább a temetkezés módja, illetve a sírhely mérete befolyásolja, de anyagi lehetőségeink is döntő tényezők természetesen.

Egyes sírhelybe kizárólag szimpla sír kerülhet, azonban egy kettes, azaz dupla sírkő már nagyobb, 210×210 cm-es kerettel készül. Méretüktől függetlenül lehetnek nyitottak, félig zártak vagy teljes mértékben zártak is, színük vagy formájuk viszont gyakorlatilag bármilyen lehet.

Kripták kizárólag építési engedély birtokában építhetőek, és a fő részei az al- és felépítmény. Építése jelentősen gyorsabb előre legyártott elemek felhasználásakor.

Essen bármelyikre is választása, a Sírkőmester áll rendelkezésre. Több mint három évtizednyi tapasztalattal a hátunk mögött családi vállalkozásunk kiváló minőségű gránit sírköveket készít, a lehető legrövidebb határidővel. Tőlünk rendelhető sírkő Budapest mellett az egész ország területéről is.
Emellett különböző sírkő kiegészítőt is gyártunk és forgalmazunk, de régi sírkövek karbantartását vagy felújítását is vállaljuk. Még a nagyon régi, már omladozó sírköveket is képesek vagyunk teljes mértékben helyreállítani; bízzon meg Ön is szakértelmünkben!